Oldal
tetejére
0 db termék
Kattints ide a vásárlás befejezéséhez
Temetési koszorú rendelés

A temetési koszorú története

A Halottak napja egyike azoknak az alkalmaknak, amikor megemlékezünk elhunyt szeretteinkről. Temetési koszorú elhelyezésével, mécsesek, gyertyák gyújtásával tesszük még ünnepibbé a megemlékezést. Az ünnephez közeledve ismerjük meg a temetési koszorú történetét.

Október 14.

Érdekességek a temetési koszorú történetéről

A Halottak napja egyike azoknak az alkalmaknak, amikor megemlékezünk elhunyt szeretteinkről. Temetési koszorú elhelyezésével, mécsesek, gyertyák gyújtásával tesszük még ünnepibbé a megemlékezést. Az ünnephez közeledve ismerjük meg a temetési koszorú történetét.
A Halottak napját hagyományosan Mindenszentek napja után tartjuk, november 2-án. 

A temetési koszorú eredete – ókori nyomokon

Már az ókorban elterjedt, hogy a halottak sírjára búcsúztatáskor virágot helyeztek, virágokkal kísérték utolsó útjára az elhunytat. Ez a szokás valamennyi fejlett, ókori civilizációban jelen volt a suméroktól, az egyiptomiakon át a görög és római kultúrkörig. Görögországban fejlesztették tökélyre a mai virágkötészetet, ők fontak először temetési koszorút is virágokból. Az első temetési koszorúkat mirtuszból, a gyermekek sírjára pedig örökzöldekből készítették. A koszorú mellett fontos szerephez jutott a liliom is, ami mind a mai napig meghatározó virága a temetési szertartásoknak, a tisztaság, ártatlanság szimbóluma. 
Annyira komolyan vették a görögök a halottaiktól való búcsúzást, hogy a temetők a város falain belül kaptak helyet, sőt, ők tették le a mai napig élő halotti tor szokásának alapjait, melyet az aranykorban nagy pompa mellett a temetőben ülve fogyasztottak el.

A temetési szertartás és a virágkötészet hagyományát a római birodalom fejlesztette tovább. Ezen a szokáson alapszik a mai temetési koszorú használata is. 
Bár a temetőket a város falain kívül helyezték el, - hogy ne kerüljenek túl közel a halottak világához, sem fizikailag, sem érzelmileg - virágokkal való búcsúzást kiemelkedően fontosnak tartották. 
A koszorúkészítés szabályait Festus írásba is foglalta, míg a virágok termesztéséhez kertészeteket hoztak létre.

Középkor

A sötét középkor érkezésével egyre jobban visszaszorultak a „földi hívságok”, így a temetési virágok, koszorúk szinte teljesen eltűntek a világi temetési szertartásból.
Az egyetlen hely, amit virágokkal díszítettek, az a templom volt. A templom díszítésére viszont annak kertjében a papság továbbra is nevelt virágokat.

A Reneszánsztól a mai temetési koszorúkig

A középkor lezárása után újra teret hódítottak a virágok és a temetési koszorúk. Az emberek egyre pompásabb virágkompozíciókkal vettek búcsút az elhunytaktól. Előszeretettel fordultak az ártatlan liliom, a hűséges rózsa és a bánatos rozmaring szimbólumához a virágkötészetben.
Az öreg kontinensen elterjedt a temetőkben a borostyán, a tiszafa, és a puszpáng is, ami a soha nem feledünk szinonimája lett. A temetési koszorúk készítésekor gyakran koszorúalapnak is használták ezeket.
A rozmaring igen sokáig fontos szereplője maradt a temetési szertartásnak hazánkban is. Ezzel díszítették a sírokat és sírokra helyezett koszorúkat is.
A koszorúkon eleinte kizárólag rózsákat helyeztek el, a téli időszak kivételével, amikor a majoranna vette át helyüket.
Az 1800-as évek közepére kialakultak a ma is használt temetési koszorúk ősei, gyásszalaggal átkötve. Fokozatosan egyre nagyobb szerepet kapott a szegfű, ami napjainkban is gyakran használt koszorúvirág.
Ezen a hosszú úton született meg a temetési koszorú ókori birodalmak nyomain, máig.